Miló Viki küzdelme a magas vérnyomással

Ki gondolná, hogy az élsportolóknak is lehetnek egészségügyi problémái, hiszen mindig edzettek, fittek és energikusak. Ez a betegség a bőrrák jóindulatú elváltozása. A gyógyuláshoz műtéten keresztül vezetett az út. Két helyről távolították el testéről a kóros képződményt. Utókezelésre nem volt szüksége, azonban felhívták figyelmét arra, hogy nagyon vigyázzon egészségére, óvakodjon a napfény és a szolárium káros sugaraitól.


Viki tudatosan éli az életét, a külső védelem mellett a belső egészségre is odafigyel: „Kerülöm az UV sugárzást, tehát nem megyek a tűző napra és nem szoláriumozok, belsőleg pedig nagyon jót tesznek nekem a gyógygombák a rák megelőzésének kiegészítő kezeléseként.” – meséli a boxoló.

Nem sokkal a baselioma eltávolítása után egyre sűrűsödő rosszullétek gyötörték. Nem tudott az addig megszokott kellő energiával edzeni. „Le kellett szállnom a futópadról, olyan erős szívdobogásom volt. Fájt a fejem, szédültem, nagyon rosszul voltam.”
Viki megijedt, és azt hitte, hogy a korábbi betegsége áttéteket képzett a szervezetében. A kivizsgálás azonban megdöbbentő eredményt hozott, a diagnózis: magas vérnyomás. Úgy tűnt, hiába az egészséges táplálkozás, a mindennapos kemény sport, el kellett fogadnia, hogy gyógyszeres kezelésre szorul.

„Egy évig szedtem gyógyszert a magas vérnyomásomra, de mivel nálam ez a betegség nem szervi, hanem stressz eredetű, lassan abbahagyhattam a tabletták napi alkalmazását. Azonban a fanatizmusom - ugyanúgy, ahogyan a sportban - a hétköznapokban sem változott. Nagyon sokat dolgoztam, rengeteget edzettem, keveset aludtam és nem pihentem, így sajnos a vérnyomás problémám visszatért. A systolés nyomás a 140 - 150 érték körül mozgott folyamatosan, de ami még nagyobb baj, hogy a diastolés nyomás 100 fölött volt. Sokszor 110-120-ig is emelkedett. Újra vissza kellett térnem a gyógyszerekhez.” – emlékszik vissza Viki erre az időszakra.

Vikit nagyon megviselte, hogy élsportoló létére, egészséges életmódja ellenére magas vérnyomással küzd. „23 évig a futás hozzátartozott az életemhez és nagyon rossz volt, hogy akkor a magas vérnyomás miatt nem tudtam lefutni 6 km-t! Én, akinek addig az volt az élete! Nem éreztem magam teljes értékűnek, olyan volt, mintha elvették volna tőlem azt, ami a mindenem. A sport az életem 90 százalékát teszi ki, ez a munkám és a hobbim. Amikor az orvosom közölte, hogy mostantól életem végéig minden nap gyógyszert kell szednem, nagyon megijedtem, hiszen amióta sportolok soha nem vehettem be gyógyszert, ha megbetegedtem, akkor sem. A folyamatos doppingvizsgálatok ezt nem tették lehetővé. Kizárólag természetes hatóanyagokat használhattam. Féltem attól, hogy a gyógyszer hogyan hat a szervezetemre, féltem a mellékhatásoktól, nem tudtam, hogyan tovább. Így más megoldást kellett keresnem. Ekkor találtam rá a gyógygombákra.

Varga Gábor hatóanyag-szakértőt arról kérdeztük, hogy a gyógygomba kivonatok hogyan szabályozhatják a magas vérnyomást. „Talán kevesen tudják, hogy a szív-, és érrendszeri rizikófaktorok rendkívül komolyan befolyásolják egészségi állapotunkat. Nemcsak a magas vérnyomás, de a magas vérzsír szint és a magas vércukor szint is tönkreteszi az őssejtjeink működését. Ha ezek az őssejtjeink rosszul működnek, akkor nem javítják ki a káros folyamatokat az érrendszerben, beépülnek az érfalakba, és gyulladást keltenek. Amennyiben viszont jól működnek az őssejtjeink, akkor azok regenerálják a szervezetünket. A gyógygomba kivonatok segítenek kiküszöbölni a rizikófaktorokat, amellett, hogy szabályozzák az immunrendszer működést.”

Viki ma már újra teljes értékűnek érzi magát és a gyógyszereket is elhagyhatta. Magas vérnyomását a gyógygomba kivonatokkal kezelte.

„Először kicsit szkeptikus voltam. Interneten utána olvastam a gyógygomba kivonatoknak és végül úgy döntöttem, hogy a természetes hatóanyagok nem árthatnak a szervezetemnek. Hihetetlen volt, de 2-3 nap után normalizálódott a vérnyomásom 120/80-ra, amilyen értéket már három éve nem mértem! Most már újra bírok edzeni és azóta is teljesen jól vagyok. Nagyon örülök, mert amióta normalizálódott a vérnyomásom, végigalszom az éjszakákat is, sokkal nyugodtabb, kipihentebb és energikusabb vagyok. Úgy érzem, hogy mindezt a gyógygomba kivonatoknak köszönhetem.”
 

A cikkben szereplő megállapítások nem vonatkoztathatóak a honlapon található termékeinkre